Szögezzük le: a táplálkozási tanácsadó is ember.

Néha nem úgy alakul a nap, ahogy terveztem, néha beleesek olyan hibákba, amiket ésszel el lehetne kerülni. Ennek általában pont ugyanaz az oka, mint mindenki másnál.
Jelen esetben az történt, hogy tegnap vacsorára tésztát főztem, miután ebédnél elfogyott az előre elkészített pesztós fehérbabfőzelék (van kint recept, érdemes megpróbálni, nagyon finom, és nagyon tápláló étel). Általában nincs problémám megállni ott, ahol jóllakok (azért tegyük hozzá, hogy ehhez alapból dolgozni kell a tudatos étkezésen), de talán fáradtabb és éhesebb voltam a szokásosnál (ez utóbbi egyértelműen összefügg azzal, hogy a délutáni uzsi már nem volt olyan kiegyensúlyozott, mint általában). Mindenesetre kitálaltam az adagom, megettem, aztán repetáztam, aztán megettem a gyerekek maradékát is. Valójában már a repetára se volt szükségem, de nagyon jól sikerült a sütőtök alapú vegán sajtmártás, és úgy voltam vele, hogy még egy kisebb adag belefér.. aztán meg úgy, hogy nagyon finom lett, kár lenne kidobni a gyerekek tányérjáról, ami nekik nem kellett (amibe már beleettek, azt nem tesszük vissza a hűtőbe, és nyilván mindig igyekszünk ésszel szedni, de ők jobban tudják, hogy álljanak meg ott, ahol elég, és ennek nagyon örülni kell).
Szóval a végeredmény az, hogy 3 adag tésztát benyomtam vacsorára
akkor még jól esett, éjjel és reggel már sokkal kevésbé. Így visszatekintve kicsit jobban koncentrálni a proteinre, és a turmixolt zöldségeken kívül valami rágható elemet is tenni a tányérra sokat segített volna, hogy ne essek ebbe a hibába.
Mindenesetre reggel úgy ébredtem, hogy nekem ételt ma ne is mutassanak, még mindig túl tele vagyok.
Namármost táplálkozási tanácsadóként azt vallom, hogy nem enni reggel általában nem okos dolog. Én személy szerint tudom, és tapasztaltam, hogy nem jó nekem. De erőltetni az evést, ha nem vagy éhes, na az se okosabb. Szóval jó kis limbóba tettem magam.
Mit tesz ilyenkor az ember, hogy ne húzza le egy rossz esti döntés a teljes napját?
Először is hidratál. Nekem erre a választásom elsősorban citromos zöldtea, de sok jó megoldás van, a lényeg a folyadékbevitel.
Aztán pedig igyekszünk rosttal és lehetőség szerint vitaminokkal és antioxidánsokkal indítani a napot. Fix napirendem van, ami az étkezéseket illeti, mert úgy látom, hogy egy jó rutin rengeteget segít, hogy gördülékenyen menjen a nap és jó közérzetem legyen. Ha sikerül kiszámíthatóan ennem, nem éhezek meg random időpontokban, és ha jól tervezek előre, mindig tudom, épp mire lesz szüksége a testemnek, és hogyan biztosítom ezt. Na ez a rutin tegnap felborult, elcsúszott, kisiklott a helyéről.
Nem ciki, mindenkivel előfordul néha. Emberek vagyunk.
De ma reggeli időben nem kívántam a zabkását, főleg nem egy szendvicset. Eltökélt voltam, hogy eszek valami könnyedet – és nagyon kívántam a savanyút is, úgyhogy narancsra és áfonyára esett a választásom. A tízórai valószínűleg fél adag proteinshake lesz, mert az is tuti, h tegnap este a mai egyszerű szénhidrátbevitelem nagy részét már abszolváltam – és nem arról van szó, hogy korlátoznám, vagy büntetném magam ezekkel a döntésekkel, hanem arról, hogy a testem akkor érzi jól magát, ha azt az ételt adom neki, amire szüksége van. És azt remélem, hogy ezzel már helyre tudom úgy billenteni a rendszert, hogy ebédre (talán még a szokásosnál kisebb adaggal, de) vissza tudjak térni a szokásos menetrendhez. Zöldbabos stir-fry a terv, tofuval és quinoával.
Ha veled is előfordul, hogy nem úgy alakul a napi étkezésed, mint szeretnéd, tudd, hogy nem vagy egyedül. Ne bántsd magad amiatt, ha valami nem sikerült, hanem koncentrálj a folytatásra! Azért írtam le ilyen részletesen a szituációm, mert fontos mintázatokra hívja fel a figyelmet, amik neked is segíthetnek, hogy hogyan kezelj egy ilyen helyzetet.
Ha úgy érzed, ez a poszt adott neked valami hasznosat, kérlek hagyj egy kommentet! Ha pedig segítségre van szükséged az étkezéseddel kapcsolatban, keress bátran, vagy csatlakozz a Több zöldséget akarok enni workshophoz!
