Mit tegyünk, ha ünnepnapokon a gyermekünk csak az édességet enné?
Ismeritek azt a káoszt, amit egy (vagy több) édesség és ajándéklázban pörgő gyermek tud okozni? Az aggodalmat, hogy mit csináljunk a rokonok által hozott édességhalmokkal? A nagyi tukmálását, amikor 10 perccel ebéd előtt még a túrórudit nyújtja, majd nem érti, miért nem eszi a gyermek a borsólevest? A feszültséget, amit a gyermek folyamatos nyaggatása okoz: „Kérek még nyalókát, nem almát akarok enni, hanem a csokit amit a Mikulás hozott!”
Mindannyian egészséges gyerekeket akarunk nevelni. Az, ahogyan az ünnepek során az édességet kezeljük, nagyon fontos ehhez. A túlzott megszorítás azt okozhatja, hogy a gyermek sosem tanulja meg az önkontrollt, de ha nem húzunk határokat, az egészséges, változatos étkezés helyét átvehetik a gumimaci, csokinyuszi és sütihalmok.
Tehát mi a célravezető hozzáállás?
Először is: fogadjuk el, hogy az ünnepek stresszel járnak – nem csak a felnőttek, de a gyermekek számára is. A kiszámíthatatlan, irányíthatatlan viselkedést nem a cukorsokk okozza önmagában, hanem az egész csomag: a rutin megváltozása, a szokatlan emberek, tömeg, hangzavar, az ajándékozás izgalma… Ha számítunk rá, hogy ezek meg fognak mutatkozni a gyermek viselkedésében, máris könnyebb lesz kezelnünk a helyzetet.
Ahhoz, hogy a gyermekek önuralmat tanuljanak az édességek fogyasztásával kapcsolatban, a munka nem az ünnepnapokon, hanem a hétköznapokon kezdődik.
Sokkal több hétköznap van egy évben, mint ünnepnap. Ezeken a napokon a további stresszfaktorok nélkül, nyugodt, megszokott környezetben taníthatjuk a gyermekünknek, hogy az édesség finom, de nem az egyetlen finom dolog. Ezt úgy tehetjük meg, ha mindenféle felhajtás nélkül, más ételekkel egyenrangú módon kínáljuk fel.
Nem vagyok desszertpárti. Az egyed meg az ebédet, utána lesz sütemény egyenes út ahhoz, hogy a gyermek jutalomként értelmezze az édességet. Márpedig a legjobb, ha sosem használjuk jutalomként az édességet!
Ezért azt javaslom, hogy az édesség a tízórai vagy az uzsonna része legyen – nem minden nap, de rendszeresen kínálhatunk sütit, csokit, édességet – a napi ajánlott hozzáadott cukor mennyiséget nem túllépve, nem önmagában, hanem egyéb kisétkezésnek való ételek, például gyümölcs, diófélék, sós kréker, stb. mellett.
Ezt a rutint már 2 éves kortól elkezdhetjük kiépíteni. Az édességek megfelelő helyen kezelése kisgyermekkortól egész felnőtt korunkig nagyon fontos része az ételhez fűződő egészséges viszonynak.
Viszont amikor jönnek az ünnepek, és a gyermek sok édességet kap, ismerjük fel, hogy ez egy különleges nap. Ne emeljük a stresszfaktort tiltással, vitatkozással – engedjük el a gyeplőt.
Hogy miért jó ez?
A gyermek megkapja az irányítást – figyeljük meg, mihez kezd vele! Lehet hogy túlzásba viszi az édességfogyasztást: ilyenkor finoman segíthetünk neki eljutni a felismerésre, hogy a túl sok édesség nem esik neki jól. De az is lehet, hogy pozitívan csalódunk. Fáradtságos munkánk meghozta a gyümölcsét, a gyermek tudja, hogy az édesség nem egy különleges, elérhetetlen dolog, ezért akkor sem habzsol, amikor megtehetné – már kialakulóban van az önkontrollja. Ilyenkor csak magunkban örvendezzünk: a legjobb, ha sosem csinálunk nagy ügyet a gyermekünk ételhez kapcsolódó döntéseiből.
Akárhogy is, az ünnepnapok legfontosabb része, hogy együtt van a család. Helyezzük előtérbe a közös időtöltést, tervezzünk a programba sok szabadtéri, mozgással járó tevékenységet, hogy levezessük a fölös energiákat, és fókuszáljunk arra, hogy pozitív közös emlékeket teremtsünk!
És ha véget ért az ünneplés, a gyermekkel közösen elrakhatjuk a megmaradt csokoládét, hogy legyen miből enni tízóraira, uzsonnára, ahogy már megszoktuk.
